Forrai rovásírás
Rovás - Újraéledő jelek
Ősi rúnák
Rovásírás
"A legszentebb hagyományunk az ősi-régi magyar rovásírásunk,
többezer éves. Adjuk tovább a felnövő magyar fiatalságnak,
akik a jelkép-rendszerünkből megérzik az ősi erőt."
Nyers Csaba hagyományőrző
A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse.
Már honfoglaló őseink is használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza.
Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Szintén emiatt használták az ún. csoportjeleket és a rövidítéseket. Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni.
A kereszténység felvételével a pogány szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egyidőben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, az elterjedése pedig mintegy kétszáz évig. Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták.
Alapvetően két változata ismert: az ún. székely-magyar rovásírás és a pálos-rovásírás.
A két rovás típus alapvetően különbözik egymástól; míg a pálos íveltebb betűket használ, addig a székely-magyar valódi rúna írás, szögletes betűkkel.
Úgy tűnik a pálos-rovásírást nemzetünk türk eredetű népei hozták magukkal, ugyanis az írás igen hasonlít a türk rovásírásra. A nevét onnan kapta, hogy legtovább a Pálos szerzetesek használták, mely rend az egyetlen magyar eredetű keresztény rend.
A pálos-rovásírás különlegesen sok emléke maradt meg Dél-Amerikában.
A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Ezek a pálos szerzetesek gyakran barlangokban laktak ott is (hasonlóan a Pilis hegységbeli lakhelyeikhez), és a barlangok falán nagyon sok magyar nyelvű felirat maradt meg. Levelezéseikben, térképek feliratozásánál szintén használták a pálos-rovásírást. Később helyüket jezsuiták vették át, de a közöttük lévő magyar jezsuiták még egy darabig használták titkosírásként a pálos-rovásírást. Az írás iránya a ma használatos latin írásmóddal azonos, tehát balról-jobbra haladt.
Az írás másik fajtája a székely-magyar rovásírás.
Az írás ezen módja talán elterjedtebb volt az ősi időkben, ezt bizonyítja, hogy jó néhány betűt jelölő tag sok más ősi írásban is megtalálható.
Úgy tűnik, a XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. Azonban erre az időre már kevesen voltak birtokában az írásmód szabályainak, és a kialakult latin írásmódot sem válthatta már fel. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak.
A Habsburg birodalom mérte a végső csapást az írásmód használatára. Ekkor a magyar mellett a német is hivatalos nyelv volt, és egy harmadik írásmód már túl sok volt az egyszerű közemberek számára, akik ráadásul hivatalos ügyeikben nem is használhatták az ősi írást. Újra, ezúttal végérvényesen elveszett az írás általános jellege.
Manapság a rovásírás újra terjedőben van, elsősorban a székely-magyar módja.
A rovásírás nem csak szent örökség, nemes feladat. Legyünk büszkék őseinkre, az ő útjukon egyetlen lépés sem vész kárba!
Róva tanulni
Érdekes felmérés készült az egyik iskolában. A kérdések arra vonatkoztak, hogy miként vélekednek a rovásírásról azok, akik még nem hallottak róla. A válaszok többsége komolytalannak tartotta az egészet. Amikor ugyanezeket a kérdéseket egy év gyakorlás után feltették nekik, már nagyon jónak, könnyen megtanulhatónak, hasznosnak minősítették.
Ennek a tudásnak van egy mindennél fontosabb része, amit szintén minden megkérdezett tanító hangsúlyozott.
A rovásíró tanulóknak magyarságtudata sokkal biztosabbá vált, mint iskolatársaiké. Jobban felfogják a népzene, a néptánc szépségeit, alaposabban ismerik történelmünket, mondáinkat, összességében általános műveltségükké vált az ősi magyar kultúra.
„…akit „rabul ejt” ez az írásmód – efféléket maga is próbálgat – , mert működésbe lép a „teremtő képzelőereje” , és kezdi megtapasztalni a rovás igazi lényegét, az önnevelést és az öntökéletesítést elősegítő szerepét…”
Gyenes József
A rovásjelek eredete
Minden kultúrkörnek megvan a maga mítosza arról, hogy a nyelv és az írás miként jött létre.
A kínaiak az ábécét Cang-Csie istennek tulajdonították, akinek sárkányarca és négy szeme volt. A mítosz szerint az írásjegyeket a csillagképekből, a teknős hátán lévő rajzolatból, és a homokban látható madárlábnyomokból alkotta meg.
Viszont még egyszerűbb az ősi székely-magyar rovás ábécé keletkezésének magyarázata, amely állítólag a pók hálójában fellelhető geometriai alakzatokból állt össze. Sokak szerint ez volt az első igazi ábécé. Ennek köszönhető, hogy a pókot tekinthetjük a nyelv és az írás-mágia tanítójának. A pók lett a mitológia szerint az ősi nyelvek és az ábécé titkainak az őrzője.
Az írt, rótt, vésett jelekhez mindig mély titkok tapadtak, valami mágikus, misztikus eredet kapcsolódik hozzájuk.
A rúnákról írták, hogy ezek „az ősi nyelv betűi, a Régi Írás rúnái, amelyekkel a Világokat teremtették.”
Az ősi magyar rovásjelek
A tudomány jelenlegi állása szerint a legősibb rovásjeleket a boszniai Nap piramisban találták, amelyet szénizotópos vizsgálattal 34ezer(!) évesre becsülnek.(?) Jelen tudásunk szerint ez a legrégibb ismert ősírás, ebből alakulhatott ki a többi.
Varga Géza írástörténész írja a rovásjelekről: „A magyarságnak volt egy kőkori eredetű ősvallási jelkészlete, amelyet maradékaiban napjainkban is használunk. Ezek az ősvallás jelei voltak és esetenként rótták, karcolták, vagy vésték is őket, azaz illik rájuk a "szent véset" elnevezés.
Az egykori hieroglifikus jelek az ősvallás - többnyire egyszótagú - szavait jelölték. Ezeket jórészt ma is használjuk. Egy részük a címereinken, más részük a fejfákon, továbbiak a fazekas-jelekben, a legtöbbet pedig a székely rovásírás jelei között találjuk meg.
Mire alkalmazták a rúnákat?
A rúnák az okkult tudás szimbólumai voltak, elsősorban nem a beszéd hangjainak jelöléseire használták. A titokzatos jelek segítségével a beavatottak az élet és halál örök titkaiba nyerhettek betekintést.
A régi germán rúnamesterek különféle mágikus célokra használták őket: gyógyításra, az időjárás befolyásolására, kardok pengéjébe vésték, hogy tulajdonosaik legyőzhetetlenné váljanak a harcban, talizmánokra írták, melyek boldogsághoz, vagyonhoz juttatták viselőjüket. Ezek a rúnavésetek lehettek magányos jelek, jelcsoportok, értelmes, vagy értelmetlen varázsszavak, varázsmondatok.
Az Eddából és a Sagákból tudjuk azt, hogy a rúnákat hogyan használták gyógyításra. Az ősi iratok rengeteg különböző varázslatot is feljegyeztek. A rúnajeleket például ékszerként, védő amulettként hordták. Volt rá eset, hogy kristályokba vésték a rúnajeleket s a beteg testrészre helyezve gyógyító hatást tulajdonítottak neki. De nem csak a rúnák ismerőivel volt ez így. A régi magyar táltosok, tudó emberek ismerték és alkalmazták a szimbólumok, mértani formák, színek, gyógynövények, ráolvasások, ima, fohász, hangok, zenék gyógyító hatásait, erőit használták a beteg gyógyítására.
Rejtélyek rejtélye
A rúnáknak nevezett betűk jelentése titok, misztérium. Mindegyik rúna sajátos, a makro-és mikrokozmikus energiákat, energiamintákat átfogó, ezoterikus jelentéshálózattal bír a fonetikus értékén túl, amit a betű formája és számbeli értéke mutat. Valamennyi rúnának van története, istene, kulcsszava, csillagászati és anatómiai megfelelése, égtája, mantrája, éneke, jelképe, színe, mágikus jelentése.
A világegyetem különböző – változó, folyamatos áramlásban lévő– energiaformáinak, írásjelekben tárolt archetipikus energiamintáinak, ősszimbólumainak a megértéséhez a tudatalattin át vezet az út.
A tudatalatti világának kulcsszavai: erő, természet, mítosz, lélek, szimbólum-nyelv (szó = szimbólum), életképzelet, örök aktivitás, változás, ős-vízelv, örök formálódás. Az érzékfeletti hatalmak (akaratok, erők) helye, a tiszta hatások, a mágia, a meditáció és a hipnózis helye, de az álmodozásé, az ábrándozásé, az erőszak kiéléséé is. Isteni és démoni – erő és erőszak – megnyilvánulási síkja.
Késmárki László