Berecz András - Volt szeretőm
Fonó zenekar - Mezőségi
Sebestyén Márta és a Muzsikás:
Hidegen Fújnak a Szelek
Magyar népdalok
"Meggyőződésemmé vált, hogy a magyar parasztembert népdalra
ugyanaz az erő fakasztja, mint amely tavasszal a virágokat."
Bartók Béla
"A magyar lélek leggyengédebb virágai a falun nyíltak, mégpedig nagy részük úgy, hogy a várost el sem érte.
Mi a faluban nemcsak egy csomó dalt, mindegy, hogy százat-e vagy ezret, szóval onnan kimarkolható, elvihető és felhasználható anyagot találtunk, hanem más valamit is, ami nélkül ezek a dalok sem jöttek volna létre: kultúrát.
Bármilyen furcsán hangozzék is, egységes, homogén kultúrát, amelynek az a dal elválaszthatatlan része, mintegy tetőpontja, de mindenesetre szerves kivirágzása.
A lírai és epikus népdalokat nem lehet elválasztanunk dallamaiktól, mintegy szépségük virágától fosztjuk meg így őket. Már Erdélyi János is érezte, hogy a dallamától elválasztott népdal csonka, a népdal még a költészetnek azt az ősibb, egyetemesebb fokát jelenti, amikor a szöveg még énekelt szöveg, s a forma varázsát a dallam is adja...
A dallam és szöveg egysége sem meríti ki azt a teljességet, ami énekelt népdalainkat jellemezte, sokban jellemzi még ma is.
Balladáink egy része énekelt-táncolt ballada volt (bizonytalan adatok szerint játszották is), népdalaink egy része szintén táncolt ének is volt, sőt népdalaink egy-egy csoportját csak meghatározott közösségi alkalmakkor (bizonyos munkafajták, lakodalom stb.) énekelték. A mesélésnek, nótaszónak is megvoltak a maguk szokásszerű alkalmai, illendő közösségi kötöttségei, sok helyütt a közösség még azt is meghatározta, hogy milyen korig volt illendő a világi nótázás.
A népköltészet hát valósággal beleágyazódott a népi társadalom mindennapi életébe, annak nemcsak dísze, hanem meghatározott része volt.
(Ez, természetesen, nem zárja ki a magános énekszót, az anya, nagyapó esti mesemondását, az egyéni, esetleges alkalmakat.)
A népköltészet közösségi fönnmaradásának, hű megőrzésének, alkotó továbbadásának egyik föltétele volt éppen az a társadalomba ágyazottság, ahogy annak idején elneveztük volt: a népköltészet társadalmi élettény is, művészi alkotás is...
A dallam és szöveg együttes közlése sem ad teljes képet a népköltészet összefüggéseiről, a paraszti társadalomban való megjelenésének jellemző vonásairól, kötöttségeiről. S ahogy már Gyulai, Kálmány rámutattak, vannak népdalaink, amelyeket meg sem érthetni a mögöttük húzódó szokás, hiedelem nélkül.
Ismerünk olyan népi műfajokat (ha ugyan nem túlságosan pedáns és semmitmondó ez a megjelölés), amelyekben a szövegközlés vagy a szöveg és a dallamközlés együttese sem érzékelteti a paraszti társadalomban való igazi szerepét.
Ilyenek elsősorban a népi dramatikus játékok, a szokásainkhoz szorosabban kapcsolódó játékok, ha úgy tetszik, költészeti formák.
Országszerte élt (sok helyen ma is megtalálható) a lánykérésnek, a menyasszonykikérésnek az a dramatikus szokása, amelynek valósággal kötött szövegszerkezete, állandóan ismétlődő tréfái, jelenetei voltak, ezek a jelenetek teli vannak olyan rögtönzésekkel, amelyek az adott esetre vonatkoznak, s ugyanakkor állandó részei is vannak. A szereplők és nézők ezekben a dramatikus szokásokban éppen nem választhatók el egymástól."
Ortutay Gyula
Aluszol-e te juhász?
(moldvai)
Aluszol-e te juhász?
Ihhaj, nem es szunnyadom!
Jártak-e itt farkasok?
Ihhaj, nem es angyalok!
Vittek-e el báránkát?
Ihhaj, nem es esztenát!
Ugatták-e ja kutyák?
Ihhaj, nem es kacagták!
Folyt-e neki a vére?
Ihhaj, nem es a teje!
Kivitték-e zerdőbe?
Ihhaj, nem es misébe!
Ghymes: Csak a világ végire... >>
